2015. július 8., 10:31

5,1 millió euróba kerül a bírói bérek befagyasztásának feloldása

POZSONY. A bírák bérbefagyasztásának jövő évi feloldásához megközelítőleg 5,1 millió euróra lesz szükség – közölte az igazságügyi minisztérium.

Tomáš Borec igazságügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy ez ügyben már megkezdte a tárgyalásokat Peter Kažimír pénzügyminiszterrel. Az igazságügyi miniszter arra számít, hogy jövőre megnövelik tárcája költségvetését. Egyúttal jelezte, 60 új bírót szeretne alkalmazni. 

A kormány július 1-jén úgy döntött, hogy több közjogi méltóság és köztisztviselő bére 2016-ban sem emelkedik. A bírók és az ügyészek azonban örülhetnek, öt év után jövőre rájuk már nem vonatkozik majd az intézkedés. 

„Egyértelműen el kell mondani, hogy a kormány tagjainak és a köztisztviselőknek – a bírók és az ügyészek kivételével tulajdonképp mindenkinek – a bére továbbra is be lesz fagyasztva” – hangsúlyozta Borec. A kormány elé tárt anyag szerint ettől az intézkedéstől 3,06 millió eurós megtakarítást vár. 

Az igazságügyi miniszter úgy véli, alkotmányjogi szempontból nem lehetséges, hogy továbbra is befagyasszák a bírók fizetését. „Teljesen világos, hogy egyetlen sem teljesül azon feltételek közül, amelyek ezt lehetővé tennék a jövő évben” – magyarázta. Egyúttal rámutatott az Alkotmánybíróság korábbi döntéseire, amelyek a múltban elutasították a hasonló intézkedéseket. 

A bírák fizetését az aktuális nemzetgazdasági átlagbér alapján számolják ki, ennek pontos összege egyelőre még nem ismert. A minisztérium szerint az aktuális előrejelzések alapján a bírák átlagosan 279 eurós emelésre számíthatnak. A 2014-es adatok alapján a bírák átlagos bére – a 13. és 14. fizetést is beleszámítva – 3400 euró volt. 

A bérbefagyasztás feloldása a bírák mellett az ügyészekre is vonatkozik majd. A Legfőbb Ügyészség egyelőre nem tudta megmondani, hogy ez milyen hatással lesz a költségvetésére. Andrea Predajòová szóvivő mindössze annyit mondott, hogy ez az igazságügyi és a pénzügyi tárcától függ.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.