Zsidek Veronika: Megmutathatjuk, hogy nem lehet bennünket megkerülni, sem kikerülni
Folytatódik ankétsorozatunk, melyben ismert felvidéki személyiségeket szólítunk meg a közelgő államfőválasztásokon való részvétellel kapcsolatban. Ezúttal Zsidek Veronikát, a Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezetének elnökét kérdeztük.

Én nagyon fontosnak tartom, hogy éljünk választói jogunkkal, hogy részesei lehessünk a demokratikus folyamatoknak, s hogy kihasználjuk az alkalmat, amikor beleszólhatunk a politikai történésekbe.
Tudatosítani kell ugyanis, hogy az államfő az adott ország első embere, aki az állam élén áll. Rangban a legelső tisztségviselő, a legmagasabb közjogi méltóság.
Az államfő számos jogkörrel rendelkezik, történetesen törvényt küldhet vissza a parlamentnek, az Alkotmánybírósághoz fordulhat, dönthet kinevezésekről, kitüntetésekről és kegyelemről is.
Ezen kívül az államfő külkapcsolataiban is képviseli az országot. Ezért állampolgárként úgy gondolom, nem elhanyagolható tényező, hogy ki képviseli majd azt az országot, amelynek az állampolgára vagyok, ahol családommal élek.
Magyarként nagyon örülök, hogy hosszú idő eltelte után ismét történelmet írhatunk, mert van lehetőségünk magyar nemzetiségű és anyanyelvű államfőjelöltet indítani a választáson. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy van közöttünk olyan valaki, aki ezt a hatalmas megmérettetést fel tudja vállalni, kiáll értünk és képviseli egész magyar közösségünket.
Így megmutathatjuk magunkat, hogy vagyunk, s hogy igenis be tudunk aktívan kapcsolódni a közéletbe, tehát nem lehet bennünket se megkerülni, se kikerülni, ellenkezőleg, tudomásul kell venni, hogy valós, életképes közösség vagyunk.
Ezért úgy gondolom, nem az a legfontosabb, hogy bejut-e a jelöltünk az államfőválasztás második fordulójába. Bár nem kizárt, hogy megtörténik a csoda, és a jelöltünk továbbjut a választásokon. Ezért mindenképpen részt kell venni az államfőválasztáson és a saját magyar jelöltünkre szavazni, akire büszkék lehetünk.