Védelmi miniszter: az érdeklődés felülmúlt minden várakozást
Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint a teljes körű tesztelés iránt rendkívül nagy az érdeklődés, jelentős mértékben meghaladja a várakozást. Péntek délig Szlovákia négy járásában 13 648 mintavétel történt, kiszűrtek közel 500 pozitív esetet.

A tárcavezető ezt a Turdossini járásban fekvő Nizsnán tartott pénteki sajtóértekezletén közölte az újságírókkal. Ez a minta azt mutatja, hogy a népesség pozitív fertőzöttsége 3,64 százalék, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ezer ember közül minden 36. személynél kimutatható a COVID-19 vírusa. Mint elmondta jelenleg 182 mintavételi hely működik és bár reggel még bizonyos helyszíneken nem volt teljes a létszám, a hiányzó munkatársakat sikerült pótolni.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a jövőben sokkal alaposabban kell biztosítani a mintavételt végző egészségügyi személyzet állományát. Most ez különböző objektív és szubjektív okok miatt hiányos volt. Előző nap este és éjszaka kontrollteszteket végeztek az egészségügyisek körében és közel nyolc százalékuk tesztje bizonyult pozitívnak. Őket le kellett váltani. Kisebb gondot jelentett, hogy némelyeknek messzebbről kellett bejönniük, de az is, hogy többen nem jelentek meg, pedig számoltak velük.