Szombati tesztmérleg: 68 888 résztvevő, 1366 fertőzött
Az országos tesztelés harmadik körének tegnapi napja során a teszteltek 1,98 százaléka lett pozitív. Összesen 68 888 embertől vettek mintát, és azok 1366 esetben mutattak pozitív eredményt. Erről Jaroslav Naď védelmi miniszter számolt be a szociális hálón. Megköszönte a tesztelésen való részvételt, és arra kérte a polgármestereket, motiválják lakosaikat a vasárnapi folytatásra.

„Az alacsonyabb részvétel azt jelenti, hogy a pozitívra teszteltek számai az egyes községekben magasabbak. Főleg ugyanis azok járnak tesztelésre, akik gyanítják, hogy pozitívak lehetnek. Ennek pedig hatása lehet a községek és városok kiválasztására a további tesztelések során” – közölte, hozzátéve, pont az antigénteszteknél fontos a rendszeres újratesztelés.
A mostani hétvégén 458 községben és városban folyik tesztelés, ezúttal önkéntes alapon. Az emberek reggel 8.00 és este 20.00 között vehetnek részt rajta.