Szlovák(iai) erővonalak
Az előző hónapok magas fordulatszámon pörgő történései után csendesebb, de eseménytelennek aligha nevezhető hetet zártunk a szlovákiai belpolitikában. A koalíciós belviták és az ellenzéki demonstrációk helyett a politikai bulvár uralta a szalagcímeket, a parlamenti padsorok kiköphetetlen és lenyelhetetlen túlélőjét, Igor Matovičot újra reflektorfénybe emelve.
Robert Kaliňák „villaügye” tanulságos epizódja a szlovákiai belpolitikának. Úgy is mondhatnánk, a mögöttes politikai sztori egyidőben a posztmodern politizálás iskolapéldája és állatorvosi lova. A gyors helyzetfelismerésnek már Periklész és Iulius Ceasar korában is döntő jelentősége volt, napjainkra legfeljebb annyi változott, hogy az információs társadalomban felgyorsult a politika, és ezáltal a politikai cselekvés reakcióideje is lerövidült.
Igor Matovič már többször bizonyította, hogy jó érzékkel, mindenkit beelőzve képes rárepülni a kínálkozó lehetőségre, és azt a közbeszéd napirendjére emelni. Alighogy a horvát bulvárlapok megszellőztették, hogy Robert Fico luxusvillát építtet az adriai tengerparton, Matovič a hatásos vágóképek reményében máris a helyszínre sietett.
A Slovensko mozgalom elnöke kitaposott úton indult el, hiszen még „egyszerű ember” korában is egy terepen forgatott vírusvideóval indította el a győzelméhez vezető választói hólabdát. Arról nem is beszélve, hogy a politikai tetszhalott állapotából az idei év elején éppen Fico luxusvakációjának „felderítése” rántotta ki Matovičot.
Az exkormányfőt az elitellenesség meglovagolása egyszer már magasra repítette, és ezúttal is neki sikerült a szlovák nyilvánosságban tematizálnia a végül leginkább Robert Kaliňákra ráégő horvát villaügyet. Kétségkívül megvan a diszkrét bája, hogy a védelmi miniszter, ahogy állítja, a családja védelmében „felejtette ki” az adóbevallásából a nagyértékű adriai ingatlant. Matovič helyszíni videói és Kaliňák magyarázkodása szépen el is vitték a show-t az elmúlt napokban.
Szögezzük le rögtön, bár a Slovensko elnökének idei vietnámi és horvátországi vírusvideós terepszemléje elsődlegesen a kormánypárti „nagyvadakon” keresett és talált fogást, legalább annyira fájhat miatta a parlamenti ellenzék politikusainak a feje is. Matovič ugyanis az előző ciklus személyeskedő balhéi után nem a legkívánatosabb vőlegény egy jövőbeli koalíciós nászhoz. Márpedig, ha a Slovensko mozgalom preferenciái tovább emelkednek, akkor egyre inkább megkerülhetetlenné válnak az ellenzéki térfélen.
Ha az elmúlt hetekben publikált közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor a tendenciák egyértelműen Matovič mozgalmának erősödéséről tanúskodnak.
Amíg múlt év végén a Slovensko még a parlamenti küszöb környékén ingadozott, mostanra a felmérések szerint stabil belépőt váltott a törvényhozásba és a kétszámjegyű eredményt ostromolja. Ha a számok mögé nézünk, rögtön szembetűnik, Matovičék az ellenzéki térfélen piacvezető PS szájából éneklik ki a sajtot, rácáfolva arra a logikára, hogy a legerősebb ellenzéki párt a gravitációs erejénél fogva lépésről lépésre bevonzza a kormánykritikus szavazókat.
Az idén napvilágot látott felmérésekből ugyanis az is kitűnik, hogy a progresszívek a múlt év második felében tapasztalható lassú, de folyamatos növekedése megállt. Az elmúlt hetek kommunikációs offenzívájának hatása ugyanakkor megmutatkozik a Smer-SSD preferenciáin.
A legnagyobb kormánypárt annak dacára tudta stabilizálni, sőt némileg növelni a támogatottságát, hogy a politikai klíma cseppet sem kedvező a Smer számára. A kormányzati munkát aláásó koalíciós balhék és a sokaknak egyre nehezebben kigazdálkodható áremelkedések ellenére a legnagyobb kormánypártnak sikerült az, amely az ellenzék legerősebb pártjának nem, eredményesen koncentrálta a saját oldali választókat.
A Smer számára a felmérésekből kiolvasható tendenciák jól használható ütőkártyának bizonyultak és bizonyulhatnak a jövőben is a koalíciós viták feloldását célzó háttértárgyalásokon.
Elég csak a számokra nézni, hogy világossá váljon, az előrehozott választások felvetése olyan aduász a Smer kezében, amely a Hlas és az SNS minden lapját üti. Mindez nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen a felmérések szerint a nemzetiek mélyen a parlamenti küszöb alá küzdötték le magukat, a Hlas pedig már hónapok óta leszálló ágban van, egy előrehozott választáson a jelenlegi preferenciáik alapján még a kétszámjegyű eredmény sem lenne garantált számukra.
A szlovákiai politika nagy kérdése változatlanul az, sikerül-e záros határidőn belül stabilizálni a koalíció parlamenti hátországát, vagy a Smer bedobja a törölközőt, és vállalva a kormánypozíció elvesztésének lehetőségét, kikényszeríti az előrehozott választásokat. Ficóéknak azt kell mérlegelniük, mi jelent nagyobb kockázatot, tovább kormányozni bizonytalan parlamenti háttérrel, félig megkötött kézzel, vagy bedönteni a koalíciót és ezzel a bizonyítvánnyal a választók elé állni.
(Robert Fico, a kormány elnöke kedden megállapodást írt alá Samuel Migaľ és Radomír Šalitroš független képviselőkkel - a szerkesztő megjegyzése.)
Ha tovább bogozzuk a szlovák(iai) politika erővonalait, a felmérések szerint az elmúlt hónapok legnagyobb nyertese Matovičék és a Smer mellett egyértelműen a Republika. A 2023 őszén meglepetésre a parlamenti küszöb alá szorult formáció, ha a tendenciák nem változnak, a következő hetekben felkapaszkodhat a dobogó harmadik fokára, kiszorítva onnan a Hlast. Annyit azért jegyezzünk meg, a nem túl távoli tapasztalatok azt mutatják, a Republika lényegesen jobban szerepel a felmérésekben, mint a tényleges választásokon.
Uhríkék, noha potenciális koalíciós partnerként számolhat velük a Smer, alaposan bezavarnak Fico egyenletébe.
A Smer legerősebb kormánypártként az előző koalíciók idején is rendre elszipkázta a kisebb koalíciós partnerek szavazóit, most azonban a széthullóban lévő nemzetiek mögül kihátráló választók nagyobb része a felmérések tanúsága szerint a Smer helyett a Republikához pártolt át.
Fico számára a Republika erősödése is dilemmát jelent, hiszen a Smer szemszögéből a végelszámolásnál akár még jól is jöhetnek Uhríkék mandátumai. Egy jövőbeli parlamenti választás után a radikális jobboldal kormányra emelése a hatalmi logika szempontjából logikus lépés lehet, hiszen Uhríkék ellenzékben képesek lehetnek szavazói csoportokat leválasztani a Smerről. Más kérdés viszont, ha a Smer–Republika kettősnek nem lesz többsége a pozsonyi törvényhozásban, akkor harmadik koalíciós partnert igencsak nehéz lesz találni, hiszen egy ilyen lehetőségtől a potenciálisan szóba jöhető pártok közül a Hlas és a KDH is ódzkodik. Vagyis könnyen lehet, a Smer számára az lenne a kedvezőbb forgatókönyv, ha az eddigieknél célzatosabban rástartolna a Republikához pártolt koalíciós szavazókra, a maga táborába csábítva azokat.
Az aktuális felmérések szerint nagy valószínűséggel újra parlamenti szereplő lenne a KDH, és jó eséllyel az SaS is, bár a liberálisok a tendenciákat látva aligha dőlhetnek hátra. Az SaS és a hasonló választói csoportot megszólító Demokrati számára is stratégiai kihívás, hogyan különböztessék meg magukat a legerősebb ellenzéki formációtól, a PS-től.
Ahogy a Smer a Republika vonatkozásában, úgy a PS az SaS és a Demokrati kapcsán van ugyanabban dilemmában.
A legnagyobb ellenzéki párt számára kérdéses, hosszabb távon mi a kifizetődőbb, abban bízni, hogy a kisebb liberális pártok önállóan átlépik a küszöböt, vagy célzatosabban ráhajtani a választóikra, például azzal érvelve, hogy a PS-re leadott voks biztosan nem kidobott szavazat.
Jegyezzük fel, a Magyar Szövetségnek szintén erre a választói attitűdre kell határozott és meggyőző választ adni, hiszen az utóbbi két voksolást követően csoportos magyar képviselet nélkül alakult meg a pozsonyi törvényhozás, a következetesen az etnikai pártot választók pedig már 2010 óta élik meg választásról választásra a kudarcokat. Vagyis a magyar párt előtt álló legfontosabb stratégiai kihívás, hogy a törzstáborán kívüli választókat meggyőzze arról, ha a Magyar Szövetségre szavaznak, az előző választásoktól eltérően nem kerül a kukába a voksuk.
Mindez elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy a magyar nemzetiségű választók körében érdemben csökkenthető legyen a szlovák pártokra való átszavazás, illetve mozgósíthatóak legyenek azok a választók, akik legutóbb még otthon maradtak. Az igazi kérdés persze az, mindezt hogyan lehet elérni.
Annyi biztos, a magyar pártnak nem elég reagálnia a folyamatokra, hanem saját kezdeményezésekkel kell élnie. Vagyis a sikernek, értsd, a parlamenti küszöb átlépésének szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele, hogy végre béke legyen a magyar olajfák alatt, elvarrva a korábbi nemzedékek vitáit és az aktív politikusok közötti konfliktusokat. A magyar egység formai lezárása ugyanis legkésőbb a 2023-as választási fiaskó óta már nem elég ahhoz, hogy nagyobb számban hozzon vissza szavazókat a szlovák pártok táborából, és mozgósítsa a passzív választói csoportokat. Nekik ajánlatot kell adni, az ötszázalékos küszöböt érő kérdés, hogy milyen ajánlatot.
Megjelent a Magyar7 2025/11. számában.
