Szinte biztos, hogy a kormány újra kihirdeti a veszélyhelyzetet
Roman Mikulec belügyminiszter arról beszélt egy keddi tévéműsorban, hogy az éjszakai kijárási korlátozások bevezetéséhez szükség lesz a veszélyhelyzet kihirdetésére.

Fotó:
TASR
A belügyminiszter közölte, a kormány biztosan erről is dönt majd szerdai ülésen. Mikulec is elismerte, hogy még nem mindenben sikerült megegyezniük a kormánypártoknak és megerősítette azt a sajtóban keringő információt is, hogy
az oltottak számára vélhetően több bolt marad nyitva a lockdown idejére.
Címkék