2020. november 12., 11:58

Pozitívra tesztelték az első körben? Mutatjuk, mit kell tennie

Ezekben a napokban véget ér a karantén azok számára, akiknek még az országos tesztelés első fordulójában pozitív lett a teszteredményük.

Fotó: Sípos Berni

A negatívra teszteltek tanúsítványa (certifikátum) érvényességi határideje november 15. (vasárnap).

Vagyis eddig a napig bárhol – hivatalban, boltban – felszólíthatnak bennünket arra, hogy mutassuk fel a halványkék dokumentumot. Hordjuk magunkkal!

A Közegészségügyi Hivatal emlékeztet arra is, hogy akiknek a tesztje pozitív eredményt hozott az országos tesztelésen, azoknak erről – telefonon, sms-ben vagy e-mail-ben – értesíteniük kellett háziorvosukat.

Abban az esetben, ha az első körben pozitívra tesztelt személynek nem voltak COVID-19-re utaló tünetei a tíznapos karantén idején, akkor számára a bezártság véget ér.

Előfordulhat azonban az is, hogy a betegség tüneteket – enyhébbeket vagy súlyosabbakat – produkál. Ilyenkor a fertőzött személynek kapcsolatba kell lépnie háziorvosával, aki dönt a további lépésekről. Nem ritkaság, hogy a beteg állapota még tíz nap után sem teszi lehetővé, hogy visszatérjen a normális kerékvágásba, munkába álljon.

A háziorvos egyúttal igazolást ad a munkaadó számára arról, hogy az érintett személy átesett a COVID-19 fertőzésen.

Vége a bezártságnak

Bár már a hét közepén újra munkába léphetett volna, háziorvosa kiírta egészen a hét végéig, tudtuk meg egy ez első körben pozitívra tesztelt személytől.

Beszámolt arról is, hogy a karantén első két-három napján kicsit náthás volt és nem érezte a szagokat. Más tünet szerencsére nem jelentkezett nála, s bár a négy fal között volt kénytelen eltölteni tíz napot családostul, lefoglalta magát.

Enyhe tünetei hamar elmúltak, háziorvosával többször is konzultált telefonon. Munkahelyén több fertőzött is volt, reméli, mindannyian egészségesek.

A tíznapos bezártság után a „visszatérést” óvatosan, fokozatosan tervezi. Kerülni fogja a zsúfolt helyeket, ha az idő engedi, inkább a természetben tesz nagy sétákat. Idős nagyanyját is majd csak később látogatja meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.