Névtelen levelet kaptak a Robert Ficónak nyílt levelet író pszichiáterek
Többen névtelen levelet kaptak azok közül a pszichiáterek és pszichológusok közül, akik januárban nyílt levelet intéztek a kormányfőhöz.

A pszichiáterek és pszichológusok a nyílt levélben azt írják, Robert Fico módszerei egyre inkább autoriterek, manipulálja a közvéleményt, hazudik, támadja az újságírókat, politikai ellenfeleit, és a vele egyet nem értőket.
A levélen aláíróként Igor Matovič szerepelt.
Volt, aki e-mailben kapta meg levelet, mások postán, írógéppel megírva.
A levélben az áll: a feladó úgy döntött, kapcsolatba lép a címzettel, mivel az pszichiátriai segítséget igényel. A megszólítás után is az áll: üdvözlünk a bolondok között.
A címzettek közül senki sem fordult a rendőrséghez. Egyikük, a galántai Mário Straka a Smenek azt mondta: "Mit állapítanának meg? Kihallgatásra mennék, és három hónap múlva közölnék, hogy az ügyet lezárták, az elkövető ismeretlen." Ugyanakkor biztos benne, hogy a levél összefüggésben áll azzal, hogy aláírta a Robert Ficónak írt nyílt levelet.