Már csak a legelvakultabbak szajkózzák, hogy a háborút a csatatéren kell lezárni - nagyinterjú Szijjártó Péterrel
Hol tart az ukrajnai békefolyamat, milyen szerepe lehet Európának, az Európai Uniónak az átalakuló világban? Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét arról is kérdeztük, hogyan erősödhet meg Közép-Európa és milyen perspektívákat lát a szlovák-magyar kapcsolatokban.
Miniszter úr számára valószínűleg nem szokatlan, hogy a tárgyalásokon akár élessé is válhat a hangnem, de ami az Ovális Irodában történt, annak a nyilvánosság is szem- és fültanúja volt. Sokan úgy vélik, történelmi fordulóponthoz érkeztünk, és Zelenszkij elnök itt szembesült az új realitásokkal. Ön szerint indokolt történelmi fordulópontról beszélni?
Ha röviden kellene válaszolnom, akkor igen, indokolt. Az elmúlt évtizedekben lerövidült azoknak az időszakoknak a hossza, amelyek történelmi távlatnak minősülnek. Gondoljunk csak bele, ha csak az elmúlt tizenöt évet nézzük, akkor hány olyan esemény történt a világban, amelyek befolyásolták a történelem folyását. A pénzügyi válság, a migrációs hullámok megindulása, a világjárvány, a háború Európa szívében, a közel-keleti biztonsági válság. Ezekből régebben évszázadonként jutott egy, és kitöltötte a történelemkönyvek egy-egy fejezetét. Most viszont szinte évente találkozhatunk hasonló eseményekkel. Mindez azt mutatja, nem túlzás, ha új világpolitikai berendezkedésről beszélünk akár háromszor-négyszer is egy évtizeden belül.
Eddig mindennek az ellentéte volt, német mértékben 360 fokos, normálisan 180 fokos különbség az, ami most látszik. Trump színre lépése megváltoztatta a globális realitást a háború szempontjából is. Három éven keresztül nem sikerült Ukrajna számára kedvező helyzetet előállítani a csatatéren úgy, hogy az Egyesült Államok és komplett Európa, mínusz Magyarország azután Szlovákia, öntötte az euró tíz- és százmilliárdokat meg a fegyvereket Ukrajnába. Most ennek a háborúpárti csoportnak a legnagyobb ereje átkerült a békepárti csoportba, vagyis a háborúpárti csoport jelentős mértékben meggyengült a korábbiakhoz képest. Ha eddig nem sikerült, akkor hogyan gondoljuk, hogy az amerikaiak nélkül ezt a háborút Ukrajna számára pozitívba lehet fordítani a harctéren? Ezért már csak a legelvakultabbak szajkózzák ugyanazt, hogy a háborút a csatatéren meg kell vívni és meg kell nyerni.
Én is mindig az egyenes beszéd híve voltam a nemzetközi tárgyalásokon. Trump is azért tudta felvállalni ezt a konfliktust, mert azok közé tartozik, akik zárt ajtók mögött meg a nyilvánosság előtt is ugyanazt mondják. Ez egy nagy dolog egyébként, mert Európában az a tapasztalatom, hogy ilyen vezetőből nagyon kevés van. Mi, akik otthon komoly politikai stabilitással bírunk, és ez az előnye megvan Trump elnöknek is, megengedhetjük magunknak, hogy ugyanazt mondjuk, kint is és bent is.
Említette, hogy az új realitást Donald Trump hivatalba lépése hozta el. Milyen új perspektívákat nyit meg ez az új helyzet a magyar–amerikai kapcsolatokban? A kérdésnek külön aktualitást ad, hogy néhány nappal ezelőtt amerikai kollégájával, Marco Rubióval tárgyalt.
Teljesen más időszak van. Ha belegondolunk, az elmúlt két hétben két amerikai miniszter fogadott, a külügyminiszter és a pénzügyminiszter. Ez kettővel több, mint azon miniszterek száma, akik a Biden-kormány alatt fogadtak magyar minisztereket. Az, hogy Orbán Viktor és Donald Trump beszélnek egymással, az élet normális részévé vált, már nincs is különösebb hírértéke, hiszen rendszeresen megtörténik. Korábban az Egyesült Államok kormányzata Magyarországra ellenségesen tekintett, ellenségesen viszonyult hozzánk. Nem külső okok miatt, hiszen a NATO-n belül szövetségesesek vagyunk, hanem belső okok voltak a háttérben. Míg mi egy konzervatív, patrióta kormány vagyunk, a Biden-adminisztráció szélsőségesen liberális, woke ideológiát követő kormányzat volt, amely ráadásul a külpolitikai stratégiájának középpontjába a más országok belügyeibe történő beavatkozást tette. A USAID egyes forrásai is arról szóltak, hogyan destabilizálják azokat a kormányokat, amelyek nem az ő politikai irányvonalukat követik.
Újra legyen kettős adóztatást elkerülő megállapodás a két ország között, ismét egyszerűbben lehessen beutazási engedélyhez jutni, azok a szankciós intézkedések, amelyeket a Biden-kormány egy abszurd politikai bosszú miatt hozott meg, maradjanak most már mögöttünk. Az elmúlt hetekben már több jó példa volt az együttműködésre, az ENSZ-ben az Egyesült Államok békehatározatát támogattuk, nem az Európai Unió háborúpárti határozatát. Az új helyzet nekünk nyilván jóval tágabb mozgásteret biztosít a külpolitikában, hiszen az eddig a mellkasunkat nyomó washingtoni és brüsszeli csizmából az egyik lekerült, könnyebbé vált a levegővétel. Mindez a gazdasági eredményekben is meglátszik, hiszen amióta Trump elnök hivatalba lépett, a magyar beruházásösztönzés történetének legnagyobb K+F beruházását jelenthettük be egy amerikai vállalat által és egy fontos űripari megállapodást is alá tudtunk írni.
Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb olvasónkat az érdekli, mikor lesz végre béke a szomszédunkban. Hogyan látja a békefolyamat esélyeit?
Számomra a legfontosabb és legörömtelibb tanulsága a Marco Rubio külügyminiszter úrral folytatott megbeszélésemnek az volt, hogy az amerikai kormány béke iránti elkötelezettsége százszázalékos és kikezdhetetlen. Szerintem most ez a legfontosabb.
Nyilvánvalóan semmiféle garancia nincs arra, hogy ezek a tárgyalások sikerre vezetnek, de az biztos, ha meg sem próbálják, akkor biztosan nem lesz béke. Ezért sem lepődtem meg azon, ami az Ovális Irodában történt, mert jól láthatóan Zelenszkij elnök úgy érkezett Washingtonba, mint ahogy Brüsszelbe szokott. Mintha a partner függene tőle és nem az ő országának a létezése függene a partnertől. Amikor Zelenszkij elnök vagy a külügyminisztere Brüsszelbe jön az uniós tanácsülésekre, nem kérnek, hanem követelnek. Úgy állítják be az egészet, mintha mi függenénk tőlük. Azt hangoztatják, hogy az Ukrajnának adott a támogatás a legjobb befektetés a saját jövőnkbe és biztonságunkba. Azt is mondják, Ukrajna hadserege olyan erős és nagy, hogy majd megvédi Európát, és mi ezért legyünk hálásak. Teljesen a valóságtól elrugaszkodott kijelentések születnek és persze folyamatosan megy a dorgálás is, hogy sokkal gyorsabban kellett volna adni a támogatásokat. Az, hogy köszönjük, elég ritkán hangzott el. Ezt kifogásolták az amerikai vezetők is. Ott ült egy elnök, akinek az országa több száz milliárd dollárnyi segítséget kapott, és tovább követelőzött. Nos, ez nem megy. Brüsszelben még rajtunk és talán a szlovákokon kívül mindenki elnézi neki, de Washingtonban nem ez a helyzet. A valóság a robogó gyorsvonat képében megérkezett a második vágányra és ő ott állt a peronon.
Új realitásokról beszéltünk, adódik a kérdés, hogy ebben az átalakuló világban hol lesz Európa, az Európai Unió helye?
Hát ez az ötmillió dolláros kérdés. Sajnos a kilátásaink nem jók. Nem azért nem jók, mert az európai emberek nem dolgoznak keményen, vagy az európai technológiák elmaradottabbak lennének, hanem azért, mert az európai versenyképességet az elmúlt években, alapvetően brüsszeli döntésekkel, szétverték. Volt az európai gazdasági növekedésnek egy modellje.
Európában négyszer-ötször annyit fizetünk a földgázért, mint az amerikaiak és kétszer-háromszor annyit a villamos energiáért, mint a kínaiak. Erre egy sikeres üzleti modellt felépíteni nagyon nehéz. Közben az Európai Unió vezetői azt a bravúrt is végrehajtották, hogy a világgazdaság és a világpolitika két legnagyobb hatalmától gyakorlatilag elszigeteltük magunkat. Gondoljunk bele, az elmúlt nyolc évben az európai vezetők micsoda sportot űztek abból, Donald Trump pocskondiázására megfelelő energiát fordítsanak. Erre nemcsak mi emlékszünk, de emlékszik Trump elnök is. Ez nem a legjobb kölcsönös bizalmi alap az együttműködéshez, másrészt Kínával szemben az Európai Unió bevezette az elektromos autóipari vámokat, dacára annak, hogy az európai autóipari szereplők kérték, hogy ne tegyék. Közben ideológiai nyomással Brüsszel elidegenítette az afrikai államok jelentős részét is, márpedig a jövő kontinense Afrika. Szóval itt áll Európa egymaga, és ebből hogyan lesz versenyképesség, hogyan lesz világpolitikai, világgazdasági folyamatokat befolyásoló képesség, ezt nagyon nehéz megmondani. Még nehezebb lesz megcsinálni.
Magyarországra jöhet mindenki beruházni, gyárat alapítani, működtetni, ha létrehoznak magas technológiai minőségű munkahelyeket, jól megfizetik a magyar embereket és tiszteletben tartják a törvényeinket – vagyis nem diszkriminálunk a Magyarországon befektető vállalatok között a nemzetiségük alapján. Ezzel a stratégiával, úgy gondolom, lehet sikereket elérni, az elmúlt időszak számai ezt mutatják, de nyilvánvalóan Magyarország, mint az Európai Unióba és a világgazdaságba mélyen integrálódott ország teljesítménye nagyban függ a környezete teljesítményétől is.
Közép-Európában látunk együttállást – a magyar-szlovák viszonyban mindenképpen – de széttartó tendenciák is érvényesülnek. Hogyan tud megerősödni a régió a kialakulóban lévő új világrendben?
Először is szoros együttműködéssel. Fontos számomra, hogy Magyarország és Szlovákia között, de Magyarország és Szerbia között is olyan együttműködésről beszélhetünk, amelyre korábban soha nem volt példa. Azt gondolom, hogy a térségi együttműködéseket kell erősíteni. Stratégiai kérdésekben gondolkodunk hasonlóan: nem engedünk be migránsokat az országainkba, elismerjük a család fontosságát, az agresszív LGBT-propagandát visszautasítjuk, olyan természeti alapigazságokat, hogy az ember nőnek vagy férfinek születik, nem vitatjuk.
A nemzeti szuverenitást védő patrióta erőknek az összefogása jelenti a kulcsot. Ezért is volt fontos, hogy a Patrióták frakciója a semmiből a harmadik legnagyobb lett az Európai Parlamentben. Ez mutatja azt, hogy a patrióta erők nagy előretörésben vannak, és ez Szlovákia és Magyarország esetében is jó hír.
A magyar–szlovák kapcsolatok a 2023. őszi pozsonyi kormányváltás óta látványosan fejlődtek. Ennek az együttműködésnek mi a perspektívája?
Itt is fontos a józan ész. A kérdés nyilvánvalóan az, mi lenne a jobb, ha rosszban lennénk, vagy ha jóban? Egyértelmű a válasz, ha az ember a szomszédjával jóban van, az nyilvánvalóan sokkal jobb, az életét könnyebbé tudja tenni. Szerintem nem kell túlgondolni a dolgot, ez igaz a politikára, a magyar-szlovák viszonyra is. Ráadásul itt, Közép-Európában a történelem hátra hagyott további kihívásokat is. Itt van a nemzeti közösségek kérdése. Nekünk magyaroknak ez egy abszolút érzékeny kérdés.
Az elmúlt időszakban nem találkoztam úgy Fico miniszterelnök úrral, akár Blanár külügyminiszter úrral, hogy ők meg ne említették volna, hogy ők a magyar nemzeti közösséget erőforrásnak tekintik, nagyra becsülik a felvidéki magyarokat, és próbálnak olyan körülményeket teremteni a magyar közösségnek, amelyek jobbak, mint korábban voltak. Látszik, hogy nem mindenki érdekelt ebben, megy az indulatok szítása, és ez bizonyos esetekben jó táptalajra is hullik. Korábban az államnyelvtörvény kapcsán hiába mondta el a szlovák parlament megbízott elnöke, hiába hangsúlyozták a szlovák kormány vezetői, hogy nem fognak olyan lépéseket tenni, amelyek a magyar nemzeti közösség helyzetét rontják a törvényhozás szempontjából. Azért csak nyomta a liberális oldal, benne a szlovákok és magyarok egyszerre, hogy itt államnyelvtörvény lesz. Na most azóta sem lett, de akik akkor a feszültséget keltették, azok még egyszer sem mondták azt, hogy bocsánat, tévedtünk.
A szlovák–magyar kapcsolatokban sajnos a pozitív tendenciák mellett negatív jelenségek is tapasztalhatók. Az ellenzéki demonstrációkon hallható magyarellenes szólamok mellett már fizikai erőszakra is sor került, a napokban Pozsonyban támadás ért egy magyar fiatalembert, minden jel szerint a nemzetisége miatt. Milyen tanulságai vannak ennek a sajnálatos esetnek?
Két dolog fontos szerintem. Egyrészt tegyük világossá, hogy ez az eset súlyos és elfogadhatatlan, másrészt maradjunk higgadtak, nehogy elrontsunk valamit abból, amit az elmúlt időszakban felépítettünk.
A helyettesem, Magyar Levente beszélt is a szlovák külügyi államtitkárral, akitől azt az ígéretet kaptuk, hogy a szlovák hatóságok a lehető legkörültekintőbb eljárás után a lehető legszigorúbban fognak eljárni. Ugyanakkor szerintem az is rendkívül fontos, hogy ne engedjük szétverni a magyar–szlovák együttműködést, és ne vonjunk le olyan következtetéseket, amelyek nem valósak. Bízzunk abban, hogy ez egy egyedi eset volt. Szerintem a jelenlegi szlovák kormány is elkötelezett a magyar–szlovák együttműködés folyamatos fejlesztése mellett, amelybe nyilvánvalóan nemzetiségi alapú gyűlölet-bűncselekmények nem férnek bele.
A beszélgetés a Nézőpont március 7-i adásának szerkesztett átirata.
Megjelent a Magyar7 2025/10. számában.
