Jó hír: Mégsem kell búcsút intenünk a személyi (születési) számoknak
Egyelőre még nem szüntetik meg a személyi (születési) számokat. A koalíciós tanács ülésén született megállapodás szerint nem folytatódik az a projekt, amit még a régi kormány indított azzal a szándékkal, hogy a fizikai személyek új azonosító számot kapjanak.

A témát a belügyi tárca ugyanakkor melegen tartja.
– jelentette ki a minisztérium. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a jövőben új megoldásokat keresnek, amelyek nem fognak negatívan hatni az állami szféra információs rendszereire.
Az azonosítók (identifikátorok) projekt a belügyminisztérium szerint eddig 12 millió eurót emésztett fel a Társadalom informatizációja operatív programból.
A tervezet leállítását a Slovensko.Digital polgári társulás is örömmel fogadta, amely azt előzőleg élesen bírálta, főleg az anyagi költsége miatt.
Az új személyi azonosítók bevezetését még Denisa Saková, a Smer-SD belügyminisztere szorgalmazta és 2019 novemberében az akkori kormány is jóváhagyta. A parlament elé viszont már nem került. Az elképzelést az akkori ellenzék és más civil szervezetek is bírálták.
Saková azt hozta fel fő indokként, hogy a személyi számok már nem felelnek meg a mai információs rendszerek követelményeinek.
Azt is hozzátette: nagy a hibalehetőség a személyi számok kiadásánál, aminek kellemetlenségeket okozó duplicitások lehetnek a következményei. Az új rendszerrel meg akarták akadályozni a személyes adatokkal való visszaéléseket is.