Fico második esélye
Robert Fico a március 25-i parlamenti ülésnap előtt rendezte a koalíció sorait, sikerült alkut kötnie a Hlasból kizárt képviselőkkel. A kormányfő ezzel esélyt kapott, hogy új lendületet adjon a kabinetnek, amelynek az energiáit az utóbbi hónapokban a belső viták kötötték le.
A Samuel Migaľlal és Radomír Šalitrošsal kötött megállapodás papíron biztosítja a koalíció szilárd parlamenti többségét. A „rebellis” honatyák kormányzati tisztségeket kaptak, a helyükre lépő pótképviselők pedig a kormánypárti Hlas-SD frakciójába ülhetnek be. A recept ugyanaz, mint a miniszteri bársonyszékbe ülő Rudolf Huliak esetében, akit az SNS listáján indult pótképviselő válthat a törvényhozásban.
Migaľ beült Richard Raši székébe, a korábban hangoztatott „elvi álláspontját” a kacifántosan hosszú nevű beruházási, regionális fejlesztési és informatizálási miniszteri pozícióra cserélve. S ha már lúd, legyen kövér, „rebellis” kollégáját, Radomír Šalitrošt a tárca államtitkári székébe repítette a kormányfővel kötött alku. A harmadik elégedetlenkedő hlasos honatya, Ján Ferenčák, akit a hírek szerint még Migaľ előtt kínált meg a kormányfő a fejlesztési tárca vezetésével, inkább Késmárk polgármestere maradt.
Noha a lókupeceket is megszégyenítő hatalmi alku a szlovák politika korábbi mélypontjait követő szemlélőben is rossz szájízt hagy maga után, Fico kétségkívül elérte a célját. Amit a kisebb kormánypártok vezetői, Matúš Šutaj Eštok és Andrej Danko nem tudtak elérni, ő kormányfőként biztosította a kormányzati munka folytatásához elengedhetetlen szilárd koalíciós többséget.
Ahhoz, hogy a koalíció berkeiben minden a helyére kerüljön, a múlt év áprilisában államfővé választott Peter Pellegrini üresen maradt házelnöki székét kellett betölteni. A koalíció a szerdai szavazáson összezárt, 79 szavazattal házelnökké választották Richard Rašit.
Így is maradt azonban bizonytalansági tényező. Kérdéses, hogy a kistafírozott „rebellisek” helyére lépő pótképviselők egyike, másika nem válik-e idővel az elődeihez hasonlóan önjáróvá. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy az elégedetlenkedők pozícióba emelése igencsak rossz példa, és könnyen ragadóssá válhat.
Ezzel együtt is Robert Fico határidőre teljesítette vállalását, hiszen március 25-ig, a parlament tavaszi ülésszakának kezdetéig biztosnak látszó többséget sorakoztatott fel a koalíció mögé. Másképp fogalmazva, a kormányfő a stabil parlamenti háttér biztosítását szabta meg a folytatás feltételének.
Fico a koalíciós háttértárgyalásokon a zuhanó támogatottságú Hlast és az aktuális felmérésekben mélyen a parlamenti küszöb alá esett nemzetieket az előrehozott választások rémképével szorította a falhoz. Fico részéről azonban ez inkább volt tárgyalási taktika, mint valós szándék, hiszen a szlovákiai választók rendre megbüntetik azokat a pártokat, amelyek a kormányrúdnál lévő koalíciót felrúgva idő előtti választásokat kényszerítenek ki.
A kormányfő a Migaľékkal kötött alku bejelentését megelőzően az uniós nagykövetek előtt már arról beszélt, célja a stabil kormányzás, az idő előtti választások elkerülése. Vagyis a parlamenti matek elrendezésével Fico újra nekirugaszkodhat legfontosabb választási ígérete, a stabil és kiszámítható kormányzás teljesítésének. Tegyük hozzá, ebben egy következő tényező is a kormányfő kezére játszik.
Múlt péntekre létszámában és lelkesedésben is érzékelhetően alábbhagyott a kormányellenes demonstrációk lendülete. A tüntetések január-február fordulóján tízezreket mozgattak meg országszerte, tovább fokozva a nyomást a belső vitákkal küzdő kormánykoalíción.
A demonstrációk fokozatos kifáradása azt mutatja, a szervezőknek nem sikerült a januári szinten tartani a Fico elleni protesthangulatot.
A tüntetések kifulladása azt is jelzi, hogy az országban nincs elsöprő kormányváltó hangulat, az aktuális közvélemény-kutatások sem tanúskodnak ellenzéki áttörésről. Sőt, főként a Hlas rovására, az utóbbi hónapokban a Smer még erősödni is tudott, a legnagyobb kormánypártnak sikerült koncentrálnia a kormánypárti szavazókat.
Figyelmeztető jel azonban, hogy az elmúlt hetekben publikált felmérések gyakorlatilag patthelyzetet vetítenek előre, hiszen a jósolt mandátumszámok alapján sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem tudna stabil kormányt felállítani. A Smer és a Hlas még a Republika esetleges bevonásával sem szerezné meg a mandátumok többségét, a PS–SaS-KDH hármas pedig rászorulna a koalíciós potenciálját az előző ciklusban földig romboló Matovičék támogatására.
Vagyis elmondható, a kormányoldal ugyan átvészelte az utóbbi hónapok súlyos válságát, de aligha dőlhet hátra. Ugyanez igaz az ellenzékre is, amely alig-alig profitált ellenfelei botladozásából.
Nagyon valószínű, hogy a kormányfő a lépéseit már ahhoz fogja igazítani, hogy a következő parlamenti választások után folytatni tudja a kormányzást. Az elmúlt hetek történései – a Hlas visszafordíthatatlannak látszó meggyengülése – gyakorlatilag eldöntötték a dilemmát, hogy két, egymást kiegészítő baloldali párt méreti meg magát, ahogy 2023-ban, vagy egy baloldali tömb áll fel a választók megnyeréséért, ahogy az 2020-at megelőzően történt.
A kormánypárti választók koncentrációja a Smer táborában az előző hetekben látványosan felgyorsult, nagy kérdés persze, hogy a baloldali tömbpárt képes lesz-e megszólítani annyi választót, mint a Smer és a Hlas külön-külön. A 2012-es választás példája ugyanakkor azt mutatja, a Smer potenciálisan képes felsorakoztatni annyi választót, amellyel koalíciós kényszer nélkül is képes kormányt alakítani.
Az ellenzék is változtatni kényszerül az eddigi stratégiáján, hiszen nem számolhat a kabinet gyors bukásával. A PS számára nagy kihívás, hogy a Smerhez hasonlóan koncentrálni tudja a saját oldali szavazatokat. Szintén megoldásra váró feladat az ellenzék számára, hogy megtalálja a Slovensko mozgalom helyét az együttműködésben, vagy képesek legyenek az elmúlt hetekben új erőre kapott Matovič szavazóinak megszólítására.
Mivel jó eséllyel lekerül a napirendről az előrehozott választások lehetősége, az ellenzéknek a következő hónapokban el kell végeznie a politikai aprómunkát. Meg kell találniuk a témákat, amellyel fogást találnak a koalíción. A kormányoldal aligha dőlhet hátra, hiszen a konszolidációs intézkedések hatásaiba még éppen csak belekóstolt a szlovákiai társadalom.
Az írás a Magyar7 2025/12. számában megjelent kommentár szerkesztett változata.
