Érsek helyesli a felsővisnyói építkezés leállítását
A közlekedési minisztérium szerint helyes döntés volt leállítani a felsővisnyói (Višňové) alagút építését. Ezt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hétfői razziája is alátámasztja. A szlovák hírügynökséget Karolína Ducká szóvivő tájékoztatta.

Ducká szerint az építkezéssel kezdettől fogva problémák voltak. Hozzátette: a közlekedési minisztérium és a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) maximálisan együttműködik a bűnüldöző szervekkel. Amennyiben törvénysértésre került sor, a felelősöket meg kell büntetni, hangsúlyozta a szóvivő.
– fejtette ki Ducká az olasz Salini Impregilo cégre utalva.
Az NDS folytatja az újabb versenypályázat előkészítését, hogy minél előbb megkezdődhessen az alagút építése, és hogy erre uniós támogatásokat is felhasználhassanak. Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter szerint az a fontos, hogy az egyéni vállalkozókat, akiknek az olasz cég tartozott, kifizették. Kiemelte: az egyes építkezések ütemterv szerint haladnak, ezt bizonyítja az is, hogy hétfőn átadják a D1-es autópálya Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közötti szakaszát.