A hagyományokhoz híven a 2025-ös évre is kiadták az Esterházy János – naptárat Isten szolgája Esterházy János életének és vértanúságának az esztendő 12 hónapjához kapcsolódó eseményei címmel.
A naptárt Molnár Imre, történész, Esterházy János életrajzkutatója, Dávid Zsuzsanna képzőművész és Petőfi ösztöndíjas, valamint Laczkó Gábor grafikus szerkesztették és állították össze.
A naptár idézetek és életrajzi tények, valamint képzőművészeti alkotások által közvetíti a mártírgróf üzeneteit, ad információt életének egyes állomásairól.
Az idei, már a hatodik év, amikor falinaptárt szerkesztettünk. Bár idén nincs Esterházyhoz kapcsolódó, kiemelt kerek évforduló, nagy örömet jelentett nekünk, hogy a tavalyi év vége előtt már többen érdeklődtek, mikor készül el az új falinaptárunk. Ebből úgy sejtjük, hogy hagyományt teremtettünk, s annak ellenére, hogy egyre több felvidéki szervezet és intézmény naptára közül lehet már válogatni, a mi kalendáriumunk is ki tudta vívni a maga számára a megfelelő helyet. Így jött létre ez az idei naptár, mellyel kapcsolatban már most több pozitív visszajelzést kaptunk. Ehhez persze szükség van Esterházy Jánosnak, Isten szolgájának a személyére és mondanivalójára, akinek mindig újabb s újabb formában van aktuális üzenete – nem csak számunkra, felvidéki magyarok számára de az emberiség mai erkölcsi válságba sodródott helyzete számára is. Ezért fontos, hogy János testvérünk életpéldáját, minden lehetséges formában népszerűsítsük és közkinccsé tegyük”
– magyarázta Molnár Imre a naptár megjelenésének kapcsán.
Az idei falinaptár azzal a céllal jött létre, hogy azok is megismerjék Esterházy János életének eseményeit, akiknek esetleg eddig nem volt erre lehetőségük.
Ezért az idei naptár koncepciója az volt, hogy az egyes hónapok bemutassák azokat a legfontosabb eseményeket, amelyek abban a hónapban kötődnek János testvérünk életútjához. Így külső szemlélőként alkalmunk lesz arra is, hogy vele együtt járjuk végig az utat, melyet neki is be kellett járnia.
Egy-egy ilyen dátumnál talán feltehetjük a kérdést a magunk számára is. Én vajon, hogy döntöttem volna, ha az ő helyében vagyok ott és akkor? Fontos kérdések ezek, melyekkel szembenézve saját önismeretünket erősítve saját nemzeti közösségünk történelmi tudatát, önazonosság tudatát is erősítjük, úgy, hogy Esterházy János elvezet bennünket az egyetemes emberi lét iránti felelősségérzetünk felébresztéséhez is”
– mondta Molnár Imre.
Az idei naptár sikeréhez nagymértékben hozzájárultak azok a képzőművészek, akik Isten szolgája János életpéldája által megihletve, saját kreativitásukon keresztül fejezték ki tiszteletüket a legnagyobb felvidéki magyar előtt. A kifejezés szabadságán keresztül megnyilvánuló tanulságtételek megrendítő bizonyítékai Isten szolgája Esterházy János köztünk való jelenlétének.
Felvidéki, anyaországi és Csehországban alkotó képzőművészek munkáiból készültek a képösszeállítások. Az idézett képeken láthatóak többek között a galántai Szabó László szobrász installációi is, amelyeket már Alsóbodokon is kiállított. Egy nagymegyeri szimpóziumon Molnár Imre adott elő Esterházy alakjáról, akkor nagyon sokan megihletődtek, és elkezdtek alkotni a témában. Esterházy lelki öröksége igencsak inspiráló téma a képzőművészetben is. Több alkotó részt vett a szeptemberi Esterházy János Zarándoknap keretében megrendezett tárlaton Alsóbodokon, ahol a MegerArt művészei csoportos kiállítás keretében emlékeztek Isten szolgája Esterházy Jánosra. A Zarándoknap részeként minden évben művészeti események is zajlanak és évek óta az Ars Sacra fesztiválhoz is kapcsolódnak ezek a programok.”
– nyilatkozta a naptárral kapcsolatban Dávid Zsuzsanna, akinek szintén bekerültek a naptárba az alkotásai.
A naptárat a Felvidéken a Családi Könyvklub forgalmazza, az érdeklődők az alsóbodoki Esterházy János zarándokközpontban is találhatnak belőle példányokat.