2021. június 3., 13:00

Az ország keleti részén a fiatalokat sem érdekli túlzottan az oltás

Ahogy arról múlt héten írtunk, egyre csökken az oltásra várakozók száma, a tegnapi adatok alapján már 100 ezer alatti szlovákiai állampolgár vár a koronavírus elleni vakcinára.

oltas statisztika
Fotó: cakaren.vercel.app

A legtöbben a Pozsonyi-, Zsolnai- és Nagyszombati megyében élők közül vannak a váróteremben, első kettőben több mint 20 ezren, míg a legkevesebben a Kassai megyében, ahol csak ezren a cakaren.vercel.app által közölt adatok alapján.

A keleti megyék egyébként is rosszul állnak, mert az Eperjesi megye hátulról a második négyezer várakozóval. A helyzet tehát nem változik, továbbra is a nyugati országrészben nagyobb az érdeklődés, de közben csökken a regisztrációs szándék, amely jelentős gondokat okozhat már júniusban is.

A második oltásra várók száma még ugyan azt a látszatot kelti, hogy van kit oltani, de mivel a legtöbben már a négyhetes ciklusban megkapják a második adagot, így az ő számuk is jelentősen gyorsabban apad, mint korábban.

Ami a korcsoportokat illeti, a 20-24 év közöttiek vannak a legtöbben a váróteremben, több mint 26 ezren, őket a 25-29 év közöttiek követik. A legkevesebb érdeklődővel rendelkező megyékben azonban a fiatalok között is csekély az oltási igény, pedig éppen a 35 év alattiak azok, akik hosszú ideig nem is regisztrálhattak, vagyis mindössze kis arányban vannak beoltva. Ha eltekintünk az egyes régiókra jellemző korosztályi eltérésektől, akkor is egyértelmű, a probléma csak tovább mélyül, a nagy kérdés, hogy az illetékes minisztérium milyen módom törekszik majd változtatni a trenden.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.