A Híd még végső erőből is kilőtt egy lövedéket
Több száz bodrogközi és Ung-vidéki termelőnek maradt adósa a szőlő árával a kassai borüzem. Az egykor állami vállalatként működő, majd később magánkézbe adott Víno Rt. ellen végrehajtást (exekúciót) kezdeményeztek, pénzhez azonban nem jutottak. 2020-ban viszont életbe lépett a rossz adósokat felmentő Most–Híd által szorgalmazott törvény, így a végrehajtási eljárások automatikusan leálltak. A pénzüket váró termelők pedig fizetési felszólítást kaptak a végrehajtótól.
A bevezetőben említett furcsa helyzet, amikor is a hitelezőből válik egy tollvonással adós, abból a furcsa törvényből ered, amellyel egyszer már foglalkoztunk hetilapunk hasábjain (2019 szeptemberében), s lényege, hogy a huzamosabb ideig nem fizető adósok esetében megszünteti a végrehajtási eljárást. A törvényt bevezető, sok magyar taggal is rendelkező Most–Híd nagy valószínűséggel azzal számolt, hogy így szimpatikussá tudja magát tenni azok előtt, akiket ilyen egyszerű módon megszabadítanak a végrehajtótól, és hogy ez a réteg a parlamenti választásokon majd a pártra leadott szavazatokkal fogja ezt meghálálni. Nos, az idei februári választásokon kiderült, hogy ez a réteg nemcsak hogy nem fizet, de még a szavazataival sem ismerte el, hogy a Gál Gábor (Most–Híd) volt igazságügyi miniszter vezette csapat ilyen nagy szívességet tett a nemfizetőknek. A törvény egyik „érdekessége”, hogy a tartozásaikat fizető adósokat továbbra is a megbélyegzett kategóriában hagyja, s így ők egyebek mellett nem juthatnak hitelhez, míg a nemfizető adósok tiszta lapot kapnak az államtól.
Most viszont egy újabb társadalomellenes oldala mutatkozott meg a törvénynek, amelyet a bodrogközi kistermelők ügyével tudjuk a legegyszerűbben ismertetni.
Aki már volt a Felvidék legkeletibb csücskékben, tudhatja, hogy nemcsak a táj gyönyörűsége, hanem a lankás vidéken megtermő szőlő és főképpen annak leve is nagy marasztalója a Királyhelmec környékén járó utazónak. Bár a vidék már mintegy 20-30 kilométerre fekszik a világhírű Tokaj térségtől, a közelsége mégis nagyban elősegíti a borkultúra erősödését.
Aki itt szőlőt termel, az bőven raktároz saját használatra, a felesleget pedig értékesíti. Hosszú éveken keresztül volt ez így, amikor is a helyi termelők stabil felvásárló partnere a kassai székhelyű Víno állami vállalat volt. Majd jött a Vladimír Mečiarhoz kötődő, rosszemlékű vadprivatizáció időszaka, és az állami vállalat rövid időn belül magánvállalattá alakult, s továbbra is ugyanabban az épületben és ugyanazon kassai címen kezdte meg a magánosított tevékenységét. Még az egykori igazgató személye is ugyanaz maradt, bár már igazgatótanácsi elnökként szerepelt. Az egyetlen látható változás a cég nevében történt, már nem Víno š.p., hanem Víno a.s. néven vásárolta fel a szőlőt.
A kistermelőknek igazán nem volt semmi okuk arra, hogy bármi rosszat tételezzenek fel eddig partnerükről, sőt, megkockáztatom, a változás ténye fel sem tűnt nekik.
Aztán eljött a nap, amikor a Víno Rt. az átvett szőlőért már nem fizetett. Nem fizetett később sem, amikor már számon kérték rajta a tartozást, és nem fizetett akkor sem, amikor a termelők bírósági pereket indítottak a vállalat ellen. És legvégül, akkor sem fizetett, amikor a megnyert bírósági perek után a gazdák végrehajtóhoz fordultak, hogy így jussanak a pénzükhöz. Ez a pár sorban leírható folyamat a gyakorlatban természetesen hosszú időbe telt, amelynek során az igazságszolgáltatás és az állam tétlenül figyelte, hogy hogyan szívódik fel szimbolikusan és valóságosan is a bodrogközi termelők szőlője, meg az érte járó pénz is.
A földművelésből némi mellékes bevételt remélő embereknek a végső döfést a Most–Híd párt „igazságügyi” csapata adta, amikor eldöntötte, hogy teljesen hiábavaló most már azoktól pénzt várni, akik eddig sem fizettek, és hogy az időközben felgyülemlett sok akta ne terhelje a bíróságokat, végrehajtókat, legjobb lesz, ha az összes ilyen „régi” ügyet lezárják. Természetesen, nem ingyen!
Így aztán eljött a nap, amikor a bodrogközi kistermelők levelet kaptak, amelyben az ügyben eljáró végrehajtó arról tájékoztatta őket, hogy a Víno Rt. elleni végrehajtási eljárást az új törvény értelmében leállították, s egyúttal fel is szólította őket, hogy a leállás költségét, azaz 42 eurót a végrehajtó számlájára záros határidőn belül utalják át. Így válik valósággá az elképzelhetetlen.
Az állam, ez esetben Gál Gábor volt igazságügy-miniszter hoz egy döntést, amellyel jót tesz
a, az adósoknak, mert most már tényleg senki sem fogja őket zavarni holmi fizetési kötelezettségekkel,
b, a bíróságoknak, mert nem kell a sok végrehajtás fölött törvényességi felügyeletet biztosítaniuk,
c, a végrehajtóknak, mert a fizetni már hosszú ideje nem „kívánó” adósok ügyeit egy gombnyomással lezárhatják, és minden egyes ilyen ügyért még pénzt is kapnak.
Eddig mindenki jól járt. Kivéve a földet művelő egyszerű embert, aki ahelyett, hogy a rég leadott szőlője után megkapná a fizetséget, most vegye elő a pénztárcáját, és fizessen!
Vajon miért nem jutott az eszébe a Most–Híd pártnak, hogy ha már államilag állítják le az ilyen végrehajtásokat, akkor annak költségeit is az állam fizesse? Természetesen, tudjuk, hogy a vegyes párt vezetőségének személyenkénti havi jövedelme meghaladja a 2,5–3 ezer eurót, így az ő szempontjukból a 42 eurós tétel tényleg szimbolikusnak tűnhet.
Van azonban még egy érdekes momentuma az ügynek. A végrehajtási eljárásokat a tőketerebesiektől a kassai dr. Regináčová végrehajtói irodája vette át, ahol megtudtuk, ha a termelők nem fizetik meg határidőn belül a felszólításban szereplő 42 eurót, akkor ellenük végrehajtás indítható! Az iroda munkatársa hozzátette, ennek költsége megközelítőleg 200 euró lehet.
Kérdéseinkkel megkerestük a Most–Híd pártot is, ahonnan megkaptuk a Gál Gábor által adott válaszokat: „Az állam 5 vagy több éven keresztül kezelte 16,5O euróért mások kintlévőségeit. 3 millió ilyen jellegű ügy volt a bíróságokon, ami leterhelte az igazságszolgáltatást. Az érintettek minden esetben nagyobb összeggel tartoznak a végrehajtónak, ezzel a jogszabállyal ezt 42 euróra csökkentettük. Ha ez az intézkedés nincs, a végrehajtónak ennek az összegnek a többszöröse járna. Emiatt a minisztérium a végrehajtói kamarával is háborúzott, ők 7O-8O euró mellett kardoskodtak, úgy, hogy külön megfizettették volna a fordításokat, szakértői véleményeket, stb. Jelenleg a 42 euró egy olyan fix összeg, amely minden kiadást fedez.”
Ahogy a volt miniszter, Gál Gábor szavaiból kiderül, a termelők örülhetnek, hogy 42 euróval megússzák! De mit is? Azt, hogy az állam tétlenül nézte, ahogy a nekik jogosan járó pénz köddé válik? Vagy, ahogy a volt miniszter fogalmazott, „kezelte” ezt? Ráadásul a „mások kintlevőségeit”? És kik azok a „mások”?
Az esetről megkérdeztük az MKP egyik politikusát, az ügyben érintett kisgéresi Furik Csabát is.
– Ez az ügy egyrészt egy látlelet a szlovákiai vállalkozási viszonyokról, amikor az igazságszolgáltatás és a rendőrség tétlenül nézi, ahogy megkárosítják a munkájukat végző termelőket. A másik része pedig az ügy folytatása, amikor az állam elismeri, hogy nem tud ezzel semmit kezdeni. Így rombolja a lakosság igazságszolgáltatásba vetett hitét. És ha ezek után az igazságszolgáltatás még egy papírt is küld, hogy mi fizessünk, akkor ez szégyen. Nem a 42 euró, hanem a hozzáállás. Nálunk a faluban van család, amelyik négy felszólítást kapott, mert termelt a két gyerek, a szülők és a nagyszülők is. Akik ilyen rendelkezéseket hoznak, azok nem a hétköznapi emberek érdekeit tartják szem előtt és kockáztatják a jelenlegi társadalmi rendszernek a létét – mondja Furik Csaba.
Szlovákiában a Most–Híd adósmentő törvénye értelmében mintegy 3 millió végrehajtást állítanak le automatikusan. Ezek mindegyike után 42 eurót kötelesek azok fizetni, akiket már mások megkárosítottak. A végrehajtókhoz így megközelítőleg 120 millió eurónak kell befolynia.
Megjelent a Magyar7 2020/27.számában.
