A felmentő sereg - roma identitás a népszámlálás tükrében
Ahogy olvasóink nagy része is tisztában van vele, a népszámlálás témája, akárcsak legutóbb, tíz éve, ismét a kritika célkeresztjébe került. Ezúttal a nemzeti kisebbségek szempontjai révén. Míg 2011-ben a fő kifogás az volt a cenzussal szemben, hogy a személyes adatok védelme nem volt megoldva, a most kezdődő összeírásnál az egy nemzeti közösséghez, etnikumhoz tartozás vagy a kettős nemzetiség megadásának a lehetősége gerjesztett közéleti turbulenciákat.
Egy újságcikk természetesen nem vetekedhet egy szociológiai-demográfiai felméréssel, hogy a napjainkban Szlovákiában élő, elsősorban magyarul vagy szlovákul beszélő roma lakosok szemüvegén keresztül lássuk a nemzeti, etnikai hovatartozás lehetőségét. Zuzana Kumanová, a kulturális minisztérium államtitkára, Horváth Csaba, az Opre Roma! (Romák, előre!) társadalmi szervezet elnöke, illetve Vavrek István, a Most–Híd párt szakpolitikusa és Huďár Zoltán, a Gömöri Romológiai Központ vezetője egyaránt a roma etnikumhoz is tartozóként mondták el a véleményüket, összegezték tapasztalataikat.
Két jelentős tényt mindjárt az írásunk elején ki kell emelnünk, hiszen olyan meghatározó tényekről van szó, amelyek a magyar olvasó számára talán még napjainkban is ismeretlenek.
Az első ilyen, hogy bár Szlovákiában tizenhárom autochton, őshonos nemzeti és etnikai közösség van hivatalosan nyilvántartva, a roma etnikum ezt a státust csak rendkívül későn, a rendszerváltozás után nyerte el. Erről Kumanová államtitkár szólt részletesebben. Tőle megtudtuk, hogy addig csak „cigány származású” emberekről lehetett beszélni, amit elsősorban szociális kategóriaként fogtak fel. A hivatalos politika ráadásul a gazdasági különbségek kiegyenlítésével azt szerette volna elérni, hogy a romák beolvadjanak a többségi nemzetbe. Ez magával hozta az etnikum megbélyegzettségét, és a roma öntudat szabad fejlesztése, kialakítása csak 1990-től vált lehetővé.
Ezért ez a közösség fáziskésésben van a többi kisebbséghez képest.
Ezt már Horváth Csaba teszi hozzá, kiegészítve, hogy a romák számára gyakran még napjainkban is veszélyhelyzet vállalását jelenti, ha romaként, cigányként határozzák meg magukat. Konkrét példát is említ: ha egy településen mind magasabb lesz a roma lakosok aránya, az egyben jelzés is lehet a Kotleba-féle szélsőséges párt számára, hogy az adott közösségben demonstratív felvonulást kell tartani, „rendet kell tenni”.
A szinte a napjainkban ébredő öntudatot mindkét forrásunk annak az illusztrációjaként is mondja, hogy a népszámlálást megelőzően a többi kisebbségi közösséghez viszonyítva sokkal fundamentálisabb munkára van szükség a társadalmi szervezetek részéről, ha szeretnék elérni, hogy minél több lakos vallja magát romának. Hiszen három évtizeddel ezelőtt még a cigány, roma közösség mint a rossz és a szinte megvetendő szinonimájaként szerepelt, s ezt egy magára valamit is adó, öntudatos polgár igyekezzen minél előbb maga mögött hagyni! Az ezredforduló után pedig megjelent az immár nyíltan hangoztatott romaellenesség, amelynek képviselői mára a pozsonyi törvényhozásba is bekerültek. A roma etnikum felvállalásának a lehetősége és támogatása nem könnyű feladat, ismerte el Vavrek István és Huďár Zoltán is, a Ma7 portálunknak adott interjújukban.
A lassan lebomló társadalmi megbélyegzettség veszélyét tehát tudatosítanunk kell, amikor a roma etnikummal kapcsolatos másik jelentős tényre irányítjuk a figyelmünket. Erre mind a négy nyilatkozónk felhívta a figyelmet. Ennek lényege, hogy napjainkban két, egymástól nagyságrendben különböző adat van a roma lakosság nagyságát illetően. A legutóbbi, 2011-ben tartott népszámlálás során alig valamivel több, mint 100 ezer lakos vallotta magát romának. Ezzel szemben áll a 2019-ben kiadott Roma Közösségi Atlasz, amely az egyes, romák által lakott települések demográfiai viszonyait vizsgálja. Ez utóbbi 440 ezerben határozza meg a Szlovákiában élő romák számát. A két adat látszólag ellentmond egymásnak, de ahogy az államtitkár és Horváth Csaba is megerősítette, a roma identitás felvállalásának ösztönzése nem lejárt lemez, hanem egyre inkább napjaink és a jövő zenéje.
Ha a romák száma 440 ezer, de csak 100 ezren vallották magukat romának, mi a helyzet a fennmaradó mintegy 300 ezres csoporttal?
Ezt a kérdést a szakértők csak becslések alapján tudják megválaszolni. Ezek lényege, hogy a romák mintegy 80 százaléka szlovák, és mintegy 20 százalékuk magyar nemzetiségűnek vallotta magát 2011-ben. A magyarság esetében ez a mintegy 80 ezer ember a felvidéki magyarság számát növelő felmentő seregként is értelmezhető.
Az is látható, hogy egy ellentétes folyamat van kibontakozóban. Ahogy erősödik a roma identitás felvállalásának a támogatása, annak arányában várható a magyar közösséghez tartozás csökkenése is. Természetesen ezek nem egyenes arányú változások. Négy információforrásunk közül Kumanová asszony szlovák romának, Vavrek és Huďár pedig magyar romának tartják magukat. Horváth Csaba már elégnek érzi, ha csak romaként határozza meg önmagát.
Lapzártánk idején még mindig lezáratlan volt a kérdés, hogy a február 15-én kezdődő népszámlálás kérdőíve egy vagy akár két nemzetiséghez, etnikumhoz való tartozást is lehetővé tesz? Ha csak a roma közösség, illetve a roma és a magyar kisebbség érdekeit tartjuk szem előtt, be kell látnunk, a magyar közösségnek létérdeke, hogy a magyar romák magyarnak vallják magukat.
Az ébredő roma öntudat ezzel nyilván ellentétes.
Ennek az érdekfeszültségnek lehet a feloldása a két nemzetiség egyidejű megadása. Ennek a társadalmi, jogi előkészítetlensége viszont olyan gyakorlati, a felvidéki magyarság számbeli fogyását is vizionáló kétséget vet fel, amely indokolttá teszi a kérdésnek az utolsó lehetséges pillanatig tartó vitáját, olyan megoldást keresve, amely megnyugtató lesz mindkét közösség számára.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/5-ös számában.
