A besúgó nem vész el, csak átalakul? Kérdőjelek és felkiáltójelek egy kibeszéletlen témáról

Mező Gábor tényfeltáróként ezekbe a tabusított ügyekbe ásta bele magát. Gyakran az ÁVH-ban – a rettegett kommunista titkosrendőrségben – szolgáló figurákkal kezdődő történetek ezek, amelyek az ő gyerekeikkel, tanítványaikkal, pártfogoltjaikkal folytatódtak. A Rákosi-rezsim gyilkos verőemberei a Kádár-rezsimben befolyásos gazdasági szereplők, vállalatigazgatók, sikeres jogászok, fontos kulturális szereplők, népszerű médiaszemélyiségek, újságírók, tévések lettek. A külkereskedelmi vállalatokba, a hírhedt impexekbe átejtőernyőzöttek és családtagjaik, barátaik felfoghatatlan vagyonokat sikkasztottak el, majd a rendszerváltoztatáskor gyorsan kapitalistává változtak és privatizálták a maradékot.

Esterházy János halálra kínzása után egyértelműen Duray Miklós szúrta legjobban a csehszlovák kommunista diktatúra szemét. Már a hatvanas évek közepétől az állambiztonság látókörébe került, a központi hatalomtól független nyári diáktáborok szervezőjeként – mondta el Bukovszky László. Noha nem volt politikailag aktív, 1974-ben dossziét nyitottak neki, 1979-től pedig a belső elhárítás is megfigyeltette. A kutató a tavalyi budapesti emlékkonferencián ismertette, hogy

ügynökként több csehszlovákiai magyar értelmiségit beszerveztek Duray megfigyelésére, ezzel kapcsolatos feladatokat osztottak ki Varga Sándornak, Szőke Józsefnek, Püspöki Nagy Péternek, később pedig Balla Kálmánnak és id. Gyimesi Györgynek.

A szlovákiai magyarság helyzetét és a szocialista berendezkedést keményen bíráló Kutyaszorító 1983-as amerikai megjelenése aztán a határ mindkét oldalán kiverte a biztosítékot. A Kádár-diktatúra az egyik hűséges tévés újságírójával, Hajdú Jánossal íratott lejárató cikket Duray Miklós ellen, így megüzenve, hogy nem állnak ki érte, a csehszlovák hatóságok pedig be is börtönözték.

Bukovszky, aki éveken keresztül a Nemzeti Emlékezet Intézete (Ústav pamäti národa) Levéltári Főosztályának igazgatója és a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának főigazgatója volt, a dunaszerdahelyi beszélgetésen kijelentette, hogy mivel mindenki megtörhető valamivel, ezért sokkal előrébb tartana a társadalmi diskurzus, ha a zsarolással beszervezett ügynökök elmondták volna a történetüket, és bocsánatot kértek volna. Hozzátette:

A nyilvános szembenézés azonban, akárcsak Magyarországon, a szlovákiai magyarok közt is elmaradt. Így a most 89 éves, vadászíróként és orvosként is népszerű id. Gyimesi György esetében fia, ifj. Gyimesi György így nyilatkozott az apjára vonatkozó ügynökvádról: „Az ezt felhánytorgatók egy egykori állambiztonsági tiszttől felvett jegyzőkönyvre hivatkoznak, semmi egyébre.”

Csakhogy id. Gyimesi György neve titkosszolgálati nyilvántartásban is fennmaradt, és a levéltárban fellelt beszervezési iratra hivatkozva, Bukovszky tényként közölte az 1970-es, állambiztonsági beszervezését.

Nem akárki volt az állambiztonsági tiszt sem, akinek az 1991-es vallomását rögzíti a jegyzőkönyv: Miroslav Chovanec (54. old.), az ŠtB kassai parancsnoka. A befolyásos titkosszolgálati tiszt egyetlen embert irányított tartótisztként személyesen: id. Gyimesi Györgyöt, akinek a munkájával rendkívül elégedett volt, össze is barátkoztak. Áradozott titkos munkatársa intelligenciájáról és a szerteágazó kapcsolatairól, és elmondta, hogy kifejezetten a „magyar nacionalizmussal” összefüggő ügyekben vetették be őt.

– mondta róla a magas rangú tartótiszt. Ebben a megfogalmazásban tetten érhető az a tipikus bomlasztó, bizonytalanságot keltő módszer, amellyel a hatalom megosztotta és hibázásra bírta az ellenzékieket.

A Hálózat átmentése sem csak magyarországi mutatvány volt. Gondolhatunk itt például a komáromi nagygyűlésre, amely bizonyos szempontból elszalasztott lehetőség volt, ugyanakkor a résztvevők egyöntetű visszaemlékezései szerint elég komoly titkosszolgálati kavarás zajlott azért, hogy eredménytelenül záruljon. Hasonlóan rejtélyes történet, hogy az előbb említett id. Gyimesi György addig ŠtB-ügynökként megfigyelte Duray Miklóst, majd 1990-től az ő pártjának, az Együttélésnek az alelnöke és parlamenti képviselője lett.

A „magyar nacionalizmusra” ráállított kommunista ügynök tehát a rendszerváltoztatáson túl is a magyar nemzetiségi jogokért küzdő, radikális kommunistaellenes politikus bizalmában maradt. Ugyanő 1995-ben már Vladimír Mečiar magyar szatelitpártját szervezte meg, a korábban ugyancsak Durayról jelentő ügynök, Szőke József társaságában. A „hosszú nevű párt”, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért kudarcba fulladt, majd nevet váltott, Magyarok Szocialista Pártja néven fejezte be a működését valamikor a 2000-es években, id. Gyimesi György pedig eltűnt a közéletből.

Ő azt kérte, hogy az apja tettei helyett a sajátjai alapján ítéljék meg őt. Egyszer az önálló magyar párt fontosságát hangsúlyozza, máskor támadja azt, egyszer keresztény (videó a cikkben 0:19-nél), máskor hangsúlyosan nem az, egyszer jónak tartja a nyelvtörvényt, máskor nem.

A kérése, hogy saját tettei alapján ítéljék meg, elfogadható és jogos is, a tények azonban makacsak, és azt mutatják, hogy ifjabb Gyimesi politikai döntései kiszámíthatatlanok, követhetetlenek, egyik nap még a magyar érdekek szószólója, majd egy forduló és már az SNS partitúrájából zenél.

Mint mindenhol, a politikában is az egyik fő veszélyforrás a kiszámíthatatlanság. És most csupán egy dolog látható teljes bizonyossággal, hogy Gyimesi a felvidéki magyarság megosztásában, meggyengítésében érdekelt.

Id. Gyimesi György politikai pályája már régen véget ért, azt azonban az eddigi ismert adatok alapján is kimondhatjuk, a történészeknek még van mit tenniük, hogy felfedjék a teljes múltat, ezzel válaszokat is adva a sorjázó kérdésekre. Az pedig már a közösségünk feladata lenne, hogy felismerje, ki milyen okkal és céllal mozog a magyar politikai térfélen. A 90-es években még benne volt az egészséges védekezési ösztön a közösségben, és helyén tudta kezelni a megosztókat és a zavarkeltő politikát. Az akkori józanságra most is szükség lenne…